2024. februári szolgálati beszámoló

Ebben a hónapban részt vettem a Belvárosi Gyülekezet vezetőségi alkalmain. Újra elindult az atyai szoba, ahova az Agapé közösség pásztorai jelentkeznek be Zoomos felületen, hogy ezáltal is építsük a kapcsolatunkat másfél óra keretén belül.

Előzetes szerződést kötöttünk a Gödöllőn korábban megvásárolt földterület bővítéséről, ahol ebben az évben egy vizesblokkot, konyhát, étkezőt, és annak tetőterében 10 vendégszoba kialakítását kezdjük el.  

Találkoztam a verőcei baptista gyülekezet vezetőségével, és folytattuk az ezévi formabontó vezetőségi választás előkészítését.

Süveges Imre, az Omega gyülekezet pásztora, Németh Sándor után velem készített egyórás interjút a River Rádió számára. Perjesi_preedit.mp4

 

Jan. 29 – febr. 3. A böjtös imahetek után lakomás imahét 

Évtizedes hagyomány, hogy év elején részt veszek a szolnoki gyülekezet imahetén. Vezérfonalunk az Úr Jézustól tanult imádság volt, és annak alapján vizsgáltuk meg, hogy Jézus szerint hogyan épül fel az imádság háza. A testvérek kitartóan részt vettek az esti alkalmakon. Napközben a gyülekezet tagjait látogattam sorra, akik nagy szeretettel és bőséges ebédekkel rukkoltak ki. Pénteken a gyülekezet szolgálócsapata Tiszaroffra ment, én pedig azt a napot Törökszentmiklóson töltöttem, ahol a pásztorcsalád látott vendégül, és ahol átbeszélhettük a törökszentmiklósi és a kengyeli misszió helyzetét, és azt, hogy hogyan lehet lendületet adni Isten munkájának.  

 

Febr 4. Éden

Az Éden gyülekezetben a délelőtti istentisztelet látogatottságára rányomta a bélyegét az esti újgenerációs alkalom, a jelenlévők viszont nagyon buzgók voltak. A végén, szokás szerint sok fiatalnak segítettem, hogy jó döntéseket hozzanak a különböző élethelyzeteikben. 

 

Febr. 5. Torkos hétfő

Jó hagyomány, hogy az ima-böjti 3 hét után a Pásztorkör tagjai feleségeikkel együtt egy közös vacsorán vesznek részt. A korábbi évekhez képest változtattunk a helyszínen, és így nem az Agapé gyülekezet termében, hanem a Margitszigeten, a már szintén bejáratott teremben tartottuk meg a közös alkalmunkat. A kötetlen közös együttlét nagy élmény a pásztoroknak, de ugyanígy a feleségeknek is. Ezen az alkalmon, egy nyilvános beszélgetés keretében bemutathattam Benedek Rubennel, az Éden gyülekezet pásztorával felépült szellemi atya és fia kapcsolatunkat, ami szerintem nagyon jól sikerült.   

 

Febr. 10. Mindenki a fedélzeten

Dávid fiammal és Varga Tündével meglátogattuk az újkígyósi testvéreket. A pásztor igyekszik bevonni a szolgálatokba a gyülekezet tagjait, és így a testvérek egyre jobban felelősséget hordoznak a gyülekezetért és a misszióért. Az alkalom végén egy nehéz lelkigondozói feladatot kaptam, ezért a testvérekért való imádság és prófétálás teljes egészében kísérőimre maradt, akik derekasan helytálltak. 

 

Febr. 11. Széles helyet keress sátradnak

Feleségemmel Kecskemétre mentünk, hogy meglátogassuk a pünkösdi gyülekezetet. A testvérek nagy építkezésben vannak. 400 fő befogadására alkalmas imaházukat a nyár folyamán szeretnék birtokba venni. Ez a nagy feladat közelebb hozta egymáshoz a testvérek szívét. A szinte nulláról induló gyülekezet jelenleg több mint száz főt számlál, és intenzíven növekszik. 

 

Febr. 17. A szeretet mágnese

2018-ban voltam utoljára a mezőkövesdi gyülekezetben, de a testvérek irántam való szeretete semmit sem csökkent. Dávid fiammal először a pásztorral vonultunk el hatszemközti beszélgetésre, ami nagyon hasznos volt. Szolgálatainkat is nagyon megáldotta az Úr, és már keressük az új időpontot a következő látogatáshoz, amellyel szeretném segíteni a pásztort és a gyülekezetet, hogy a keresztényi elszigetelődésükből kitörve, értékeikkel ők is tudjanak áldássá lenni az eklézsiának.  Hiszem, hogy a szeretet vonzása újra közel hozza gyülekezetek és vezetők szívét egymáshoz.

 

Febr. 18. Gyógyult a doktornéni

Feleségemmel egy egész napot töltöttünk Orgoványban a testvérekkel. Nagyon tetszett, hogy a bibliatanulmányozásra telefonos eszközöket vetettek be – az előre feladatként olvasásra kiadott fejezetekből kérdéseket vetítettek ki, amire egy telefonos alkalmazáson keresztül mindenki válaszolhatott. Ez a kahoot alkalmazás lényegében mindenkit bevont a játékba, és ezen keresztül a bibliatanulmányozásba. Ottlétünk alatt több családot is meglátogattunk, mélyítve a már több évtizedes szeretet-kapcsolatunkat.   

Nagy élményem volt, hogy az alkalomra eljött a falu doktornénije, akivel az orgoványi szolgálótábor kapcsán ismerkedtünk meg, amikor ellátta a sérültjeinket. Nagyon megörült a Maradj talpon könyvemnek, mondván, hogy ez most a legjobb pillanatban érkezett hozzá.

A gyülekezet Örömhír Alapítványa több anyukát fogadott be a gyermekeikkel együtt, akik nagyon nehéz körülmények közé kerültek. 

 

Febr. 23 – 25. A Sátán vagy a Bárány trónszéke

Kolozsvártól 40 km-re, Széken látogattuk meg a helyi magyar pünkösdi gyülekezetet Dávid fiammal. A román településekkel körbevett falu szinte 100%-ban magyar. Péntek este egy beszélgetős alkalmat iktattunk be, ahol több témakörben is beszéltem magamról, a szolgálatomról és a látásaimról. Szombaton délelőtt és délután a szálláshelyünkre jöttek azok a testvérek, akiknek kérdéseik voltak, illetve szerették volna, ha imádkozunk értük. Este evangelizációs alkalomra hívogatott a gyülekezet. Szombaton is és vasárnap is erőteljes szolgálata volt Dávidnak, amiért nagyon hálás vagyok az Úrnak. A vasárnapi ebéd után a gyülekezet vezetői jöttek össze. Ezen az alkalmon segíteni próbáltam nekik, hogyan lehet áttörni a hagyományokból és a vallásos életmódból egy élettel teli megújulásba. Nem mindegy, hogy Széken a Sátán vagy a Bárány trónszéke lesz felállítva!

Különleges élményem volt ebben a gyülekezetben, hogy az alkalmak végén a testvéreks zinte teljesen szétkapkodták a bemutatott könyveimet. Ekkora érdeklődést még sehol sem tapasztaltam a könyveim iránt.