Az elhívás útján
Perjesi István

Gyermekkorom

1951. január 25-én születtem Budapesten. Már születésem körülményeiben is nyilvánvaló volt, hogy Istennek terve van az életemmel. Édesanyám hosszú meddősége egy Istennek tett felajánlást követően tört meg, amikor elsőszülött gyermekét felajánlotta Isten szolgálatára. Ezt követően fogantam meg én.
Születésemkor szüleim a Kispesti Baptista Gyülekezet tagjai voltak. Később édesapám
elmaradt a gyülekezetből, és csak halála előtt röviddel tért vissza az Úrhoz. Ebből fakadóan felemás igájú családban nőttem fel, ahol a hitbeli kezdő lépéseimben édesanyám volt segítségemre.
1960-ban költöztünk szüleimmel Pestlőrincről Budára, ahol a kamaszkor lázadása és a középiskolai társak hatása erőteljesen belesodort a bűnös világi életbe. Akkori életem
legmélyebb időszakaiban is azonban hittem az Úr Jézusban, és bűnös napjaim végét is mindig egy egyszerű imádsággal fejeztem be.

Megtérésem és a kezdetek

1973-ban katonaéveimet töltve egy halálos helyzetből kimentett az Úr és megtartotta az életemet. Isten szeretetének ez a megtapasztalása teljes áttörést hozott az életemben. Megnyitottam a szívemet Jézus Krisztus előtt, és az Úr iránti elkötelezettségemet 1974. július 31-én bemerítéssel pecsételtem meg – így lettem a Kispesti Baptista Gyülekezet tagjává.

Itt ismerkedtem meg Lukács Máriával, akivel 1975. február 1-én házasságot kötöttünk.
Házasságunkból három gyermekünk született, unokáink jelenlegi létszáma pedig hét.
Megtérésemkor az Úr szolgálatára való elhívásom is tudatosult bennem. 1975-ben felvételt nyertem a Baptista Teológiai Szemináriumba, amelynek elvégzése után, 1979-ben Monorra kerültem, ahol 1980-ban avattak fel a pásztori szolgálatra.

A szolgálat folytatódik

9 évet töltöttem a monori gyülekezetben, ahol a testvérek türelmes szeretettel hordoztak sokáig, mint kezdő lelkipásztort.
Monoron volt alkalmam először megtapasztalni felelős pozícióból, egy közösség szeretetét, a testvéri kapcsolatok áldásait és visszásságait, a cigány misszió különleges harcait, a hátrányos helyzetűek befogadását és elutasítását, a gyülekezet plántálás jó ízét (Szolnok, Tápiószentmárton), a fiatalokkal való foglalkozás örömeit, a többre vágyás harcait, az üres vallásosság bénító hatásait, és az évenkénti kicsiny taglétszám növekedés közös háláját. Ebben az időszakban kerültem be a Baptista Egyház Pest megyei, majd országos vezetői testületébe is.
1988-ban Isten vezetését követve szeretettel és fájó szívvel köszöntem el a Monori Gyülekezettől, amikor elfogadtam a Pestlőrinci Baptista Gyülekezet meghívását. 

Az Agapé gyülekezetek közösségének születése

1988 tavaszán az Úr egy szellemi megújuláson vitt keresztül, amely meghatározta a későbbi szolgálatomat és életemet is. A Szentlélek kiáradása megújította a Pestlőrinci Gyülekezet tagjait is és az országban ennek hatásaként több mint 1000 testvér nyert megújulást.

Mivel a Baptista Egyház akkori vezetősége nem tudta elfogadni a karizmatikus megújulásnak ezt a formáját, ezért 1995. április 1-vel kizártak a Baptista Egyházból a Pestlőrinci Gyülekezettel együtt. Ez az új helyzet késztetett arra, hogy 1995. júniusában megalapítsuk az Agapé Gyülekezetet, melynek jelenleg határokon innen és túl 93 gyülekezete és misszióállomása van, mintegy 2000 fővel. Ennek a közösségnek vagyok jelenleg atyai vezető pásztora.
2000-ben megfáradtam a szolgálatomban és ezért két és fél hónapra Manchesterbe utaztam, hogy testileg és szellemileg regenerálódjak. Ennek az elvonulásomnak a végén erősítette meg Isten a szívemben a szellemi atyasági elhívásomat, amely nem egy gyülekezethez vagy felekezethez kapcsolódik, hanem a Magyar Eklézsia egészéhez, ott, ahol erre kapukat nyit az Isten.

Atyai Szolgálat

2014-ben átadtam a Pestlőrinci Gyülekezet pásztori szolgálatát és az így felszabadult időmet és energiámat az egyre jobban kiteljesedő atyai szolgálatnak szenteltem. Egyrészt segíteni szeretném a fiatalabb generációt atyai szívvel, tapasztalatokkal, látásokkal, másrészt bátorítani és tanítani szeretném azokat, akiknek atyai elhívásuk van az eklézsiában, hogy ismerjék fel azt és szolgáljanak vele Isten dicsőségére.

Jelenleg is hetente 3-4 gyülekezetben szolgálok, illetve találkozok gyülekezetek vezetőivel, törődők szellemi gyermekeimmel, személyesen és online tartok képzéseket, bátorítom a nehezebb helyzetbe került szolgálókat, illetve gyülekezeteket, és több gyülekezetplántálás elindulását is segítem jelenlétemmel.