2024. márciusi szolgálati beszámoló

Az apostoli csapattal előkészítettük az Agapé vezetők poroszlói elvonulását, a roma misszió vezetőivel átbeszéltük, hogyan tudnak segíteni egymásnak a roma gyülekezetek.

Ebben a hónapban is volt atyai zoomos szoba, ahova az Agapé gyülekezetek vezetői jelentkeznek be. Minden kedden 8 órától beszámolnak a Jelenlét roma misszió helyi vezetői  hogy milyen munkát végeztek az elmúlt héten. Ez a misszió 4 településen zajlik, ahol az a célunk, hogy elérjük az ott élő roma családokat, és abban segítsünk az evangéliummal, hogy megváltozzon a gondolkodásuk. 

Amennyiben ez megtörténik, akkor élni tudnak a lehetőségeikkel a házasságukban és családi életükben, munkájukban, pénzkezelésükben stb. Még csak 2 hónapja zajlik ez a munka, de már eddig is jó kapcsolatok alakultak, és többen megtérés-közeli állapotra jutottak.  

Sikerült megvásárolnunk azt a keskeny földsávot Gödöllőn, ahol táboroztatásokhoz konyhai, étkezési és tisztálkodási lehetőséget szeretnénk biztosítani, valamint hosszabb távú tervként a tetőterében 10 szobával, kb. 40 fő részére elvonulási lehetőségeket szeretnénk kialakítani.

 

Márc. 10. (de) Életet hozó irányváltás

A Belvárosi gyülekezetet kéthetente segítem a vezetői alkalmakon való részvételemmel, és a korábbiakhoz képest több istentiszteleti alkalmon is részt veszek. 

Ezen a délelőttön a szolgálatomban az Istentől kapott új esély lehetőségének megragadásával bátorítottam a gyülekezetet. Nagyon örültem a sok jó visszajelzésnek. A végén pedig én magam is erőt és kenetet kaptam a gyülekezet által (az előbbit egy csokor chilipaprikában, az utóbbit pedig 2 kg disznózsír formájában, és ezt a csomagot egy új szakácskönyv egészítette ki). 

Márc. 10. (du) Ahol a prófétai szónak tekintélye van

A Belvárosi gyülekezetbő Sárvárra mentem egy mikróbusznyi prófétai szolgálóval. A helyi gyülekezet vezetője, Molnár Csaba végigkalauzolta a csapatunkat az újjáépülő kastély labirintusán. Nagyon szépen halad a missziós célokra megvásárolt épület felújítása. A hálaadás problémakezelő hatásáról prédikáltam, és arról, hogy a hálaadáshoz Isten szabadítási ígéretet kapcsolt. A szolgálatom után átadtam a terepet a prófétáknak, akik nagyon nagy pontossággal adták át az üzeneteket, amit a helyi pásztor alaposan megvizsgált és mindegyiket úgy értékelte, hogy nagyon hitelesek voltak. Miután elköszöntünk, nagyon lelkes gyülekezetet hagytunk magunk mögött, de az utazó csapatunk is tele volt hálaadással, mert mindenkit ajándékának megfelelően használt az Úr. 

Márc. 16.(du) Az Úr ma is gyógyít

A Rákóczi téri Új Szív gyülekezet egy sorozatot kezdett, amelynek célja, hogy felszabaduljon Isten gyógyító ereje, a gyülekezet imája és a gyógyító ajándék működése által. Erre az alkalomra a Belvárosi gyülekezetből kilenc prófétai szolgáló jött velem. Én a Bartimeus történetéből próbáltam kiemelni azokat a pontokat, amik hozzájárultak az ő gyógyulásához. Ebben a gyülekezetben már volt korábban is jó átélésünk, amikor rákos testvérünkért imádkoztunk, akit csodálatosan meggyógyított az Úr. A betegekért való ima során most is éltünk meg fizikai gyógyulásokat, a prófétai üzenetek pedig lelkileg, szellemileg gyógyítottak. 

Márc. 17. (de) Az imából az Igéhez

Az Éden gyülekezetben a Miatyánk sorozatot fejeztem be az imádsággal kapcsolatosan, de már az új sorozatba is bekapcsolódtam, amely Isten Igéjének tekintélyéről szól.

Istentisztelet után mindig élményt jelent, hogy megélhetem az atyai ajándékomat a sok fiatal között. Nagyon jól esik a bátorításuk, amikor elmondják, milyen nagyszerű dolog, hogy egy atyai szolgálójuk is van a gyülekezetben, akihez bátran jöhetnek az újgenerációs problémáikkal. A személyes beszélgetéseket igyekeztem lerövidíteni, mert nem akartam elkésni a délutáni istentiszteletről.

Márc. 17. (du) A pékség jól működik, mert Budapesten is van Élet kenyere

Az egyik kedvenc szellemi leányom, Papp Cinti, aki az Élet kenyere budapesti gyülekezetet plántálta, meghívott, hogy szolgáljak a kétnyelvű (angol-magyar) gyülekezetükben. Erre az alkalomra is elkísért kilenc prófétai szolgáló az Éden gyülekezetből, akik hajszálpontos próféciákat mondtak a gyülekezet tagjainak. Mivel mindenki kapott személyes üzenetet, az alkalom nagyon elhúzódott, de ezt senki sem bánta. 

Márc. 22. Az ország imaháza 

Délelőtt a Margitszigeten találkoztam a megyeszékhelyeken működő pásztorkörök küldötteivel. Átbeszéltük azt a látást, hogy szeretnénk, ha az ország minden településén lenne 2-3 imádkozó, akik az országért, az eklézsiáért és a társadalmi, politikai élet vezetőiért rendszeresen imádkoznának. Az imatárgyakat egy vezetői csapat fogalmazná meg számukra hétről hétre. 

Délután a Parlament Tisza István termében gyülekeztünk, és minden vármegyei képviselő rövid helyzetjelentést adott a pásztori és gyülekezeti összefogásokról Ezt követően imádkoztunk Bánki Erikért, a gazdasági bizottság elnökéért, aki nagyon nyitott volt az imára és áldásra.

Márc. 23. Bajlakodtunk

Feleségemmel már délelőtt leutaztunk Bajára, ahol Jávor Endrével és Mártival, a feleségével, találkoztunk. Őszintén átbeszéltük a kapcsolatunkat, és igyekeztem nyíltan beszélni arról, ami Endre életében és szolgálatában akadály lehet. Örömmel láttam, hogy sok területen változott a keresztény élete, ami nagy mélységekből indult. A közös ebédünk és a bajai fantasztikus halászlé után találkoztam a gyülekezettel, amely átalakulóban van. Voltak, akik elhagyták a gyülekezetet, de voltak, akik új jövevényként most találták meg a helyüket a gyülekezetben. 

Márc. 24. Szolgálat a baptik felé

Egy héttel korábban 3 napos elvonuláson vettem rész Egerszalókon a Verőcei gyülekezet vezetőségével, akik nagyon szeretnék felépíteni egy új szellemi beállítottságú gyülekezet alapjait. Néhány hónapja már, hogy segítek a vezetőknek, hogy az ősszel esedékes vezetői választást hogyan bonyolítsák le. Az elvonulás után, vasárnap délelőtt, az istentisztelet keretében is beszéltem arról, hogy a gyülekezet milyen vezetői képet hordozzon, és azt hogyan képviselje a vezetőkre megfogalmazott javaslataiban. Az istentisztelet után feleségem nagyon megdicsért, mert szellemileg nagyon erőteljesnek találta a szolgálatom.